HTML

Itt a piros!

Pénzügyi szolgáltatások nélkül nehéz az életünk, pénzügyi szolgáltatásokkal pedig még nehezebb.


Az Itt a piros! megmutatja, hol, melyik termékkel és hogyan trükköznek a bankok, alapkezelők, pénzügyi közvetítők, hogy Neked már ne kelljen a csapdákat keresgélned.


Bűvészkedik a szolgáltatód? Átverésszagot érzel? Írd meg!
ittapiros@gmail.com

Portfolio Blogger

Friss, piros, ropogós

2009.03.09. 11:23 Itt a piros!

Rablás a bankban fényes nappal

Kétségbeejtővé vált a helyzet, nincs már egy ép nadrágom, amit felvehetnék. Legutóbb például a CIB Bank miatt búcsúzhattam el egy remekbe szabott darabtól, a csudás jubileumi kötvénykibocsátásuk miatt ugyanis megint kinyílt a bicska a zsebemben. Nem elég, hogy a bank frankón kilopja a szemét szerencsétlen ügyfeleinek, még jó hangosan ki is hirdeti, sőt, előre bejelenti, hogy megpróbálja megismételni a mutatványt!

A minap olvastam, hogy a bank harmincéves fennállására kibocsátott kötvényeket ezek a drága ügyfelek úgy elkapkodták, hogy volt, akinek már nem is jutott. De édesek, biztos maguktól találták ki, hogy erre szükségük van, és nem az állásukat (joggal) féltő, nem kevésbé szerencsétlen ügyintézők tukmálták rájuk a jutalék reményében. Rendesen rápöröghettek egyébként a dologra, mert 5 milliárd (!) forint értékben sikerült rásózni az ügyfelekre a semmit.

Pedig az egész kamu. A kötvény ugyanis három éves futamidejű, és a lejáratkor egy összegben fizet 30 százalékos kamatot. Marha jól hangzik elsőre, de azért egy pillanatra gondolkodjunk már el! A hároméves állampapírhozam 14 százalék felett van, ami azt jelenti, hogy egy hároméves papíron 48 százalékot lehet elvileg keresni, ha valaki lejáratig megtartja (vö. CIB Jubileum kötvény 30 %).Persze ebbe nem számoltuk bele a különféle tranzakciós költségeket, de ha szerencsétlen polgárról lehúznak 200 bázispontnyi díjat a vásárláskor, még mindig 40 százalék felett keres három év alatt (vö. CIB Jubileum kötvény 30 %).

A CIB ráadásul nem elégedett meg azzal, hogy simán megkárosított legalább 500 millió forinttal egy szép nagy rakás ügyfelet, még (1) ki is hirdeti, hogy ez mekkora büszkeség neki, (2) nagy örömködve bejelenti, hogy újabb kötvényeket fog kibocsátani, hogy lehetőleg azok a szerencsétlenek, akik valami isteni gondviselés folytán lecsúsztak a remek lehetőségről, másodszorra már biztos ne ússzák meg a rablást fényes nappal.

67 komment · 1 trackback

Címkék: bank lehúzás kötvény cib állampapír


A bejegyzés trackback címe:

https://ittapiros.blog.hu/api/trackback/id/tr23990979

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: beach Lunch 2017.10.11. 06:50:31

Ajánlatok a kedvenc helyeidről - kockablog

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HavocS · http://www.obsidianshell.com 2009.03.09. 12:17:29

A cikkhez nem tudok hozzászólni. A design baromi jó :)

Vetrov 2009.03.09. 12:22:27

nem kötelező megvenni, a pénzügyi analfabéták kerüljék el a bankokat. ennyi.

andreasue (törölt) 2009.03.09. 12:28:20

A CIB, egy utolsó tetü cég. Ha már "pénzügyi analfabétákról" van szó, azokat inkább a fiókjaikban, az alkalmazottaik között keresd!
Idióták gyülekezete.

rookielamer (törölt) 2009.03.09. 12:33:12

Államcsőd esetén mi lesz az államkötvénnyel?

Sequoyah 2009.03.09. 12:34:50

A CIB jól csinálja, így kell pénzt keresni:) A hülye az aki gondolkodás nélkül megveszi, anélkül, h körülnézne a piacon.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2009.03.09. 12:38:33

A szolgáltatást igénybevenni nem kötelező. A 30%-ot kifizeti gondolom.
Akkor hol itt a megkárosítás? Ilyen hülyeségeket kár postolni.

Lesből Támadó Szárítókötél 2009.03.09. 12:46:39

Már elnézést, de lassan el kellene már dönteni, hol húzódik a pénzügyi analfabétizmus határa, ahogy egy a Provident-balhé kapcsán is felmerült. Ott lehetett egy csomó olyan hangot hallani, hogy jajj, szegény hitelfelvevők, ők nem is hibásak igazán, sokkal inkább áldozatok, mikor felveszik a 400%-os hitelt, blablabla.

Kedves posztoló! Aki lejegyzi ezeket a kötvényeket, azokat ki kényszeríti, hogy megtegyék? Netalán ők is sanyarú helyzetben vannak, akiket a túlélés ösztöne hajt bele ilyen előnytelen tranzakciókba?
Nem, sokkal inkább a saját idiotizmusuk: gondolom, csak a 30%-ot látják, és nem osztják le magukban, hogy ha ennyi 3 évre, akkor egy évre mennyi a hozam.

Basszus, mikor nő már fel végre ennek a szerencsétlen országnak a lakossága, és keresi magában a hibát, ha szimplán barom volt? Miért kell még ilyen esetekben is külső erőt okolni, szidni az ügyfélszolgálatost meg bárkit, amikor maga az ügyfél volt a hülye?

andrew (törölt) 2009.03.09. 12:49:11

@rookielamer:

államcsőd esetén az államkötvények lejáratát átütemezik, az árfolyamuk pedig nyilvánvalóan a töredékére csökken.. például, a 2000-es évek elején Argentínában, amikor az állam fizetésképtelenné vált, akkor a 10 éves futamidejű állampapírok lejáratát 40-50 évre nyújtották el, a másodlagos piacon forgó papírok árfolyama 90%-kal zuhant.

Államcsődről olvasnivaló: scoring.blog.hu/2009/03/01/mi_az_hogy_allamcsod_milyen_kovetkezmenyekkel_jarhat

Ludas Matyi Online · http://ludas-matyi.com 2009.03.09. 12:49:14

Nem megengedhető dolog, hogy a pénz a hülyéknél maradjon. :)

Az igazi Svarc Enegger · https://www.youtube.com/watch?v=Ik9qunsZZtY&index=21&list=RDJVoyWQSNr8I 2009.03.09. 12:50:18

Elég hüjének kell lenni ahhoz, hogy valaki fenntartás, gyanakvás nélkül higgyen egy banki reklámban. Vagy bármilyen reklámban.

Itt a piros! 2009.03.09. 12:52:37

@Zka: Ilyen hülyeségeket kár kommentelni. Persze, hogy kifizeti (tekintsünk el a legrosszabb forgatókönyvtől, pénzügyi válság ide vagy oda), de vedd már észre, hogy csak kétharmad annyit, mint egy szimpla állampapír!

@rookielamer: Nyilván akkor gáz van, nem véletlenül ilyen magas a hozama. Ha viszont államcsődre számítok, akkor azért a bankrendszerben sem bíznék annyira, hogy a kötvényüket vegyem...

@Vetrov: Éppen a pénzügyi analfabéták számára kellene elfogadható szolgáltatást nyújtaniuk elfogadható díj mellett. A többieknek nincs szüksége banki közvetítésre.

@HavocS: Köszi :)

Kopasz Mercis 2009.03.09. 13:00:57

ÁTBASZÁS!!! ÁTBASZÁS!!!

Ma voltam egy meg nem nevezett multinál narancsot vásárolni, ezek a szemetek 10 forinttal drágábban adták a narancsot, mint a sarki zöldséges. És még volt pofájuk nagy táblákon hirdetni is az árat!

Persze marha jól hangzik az ár az eperhez képest, a sok marha meg ott válogatta a lédig narancsot. Emberek! A sarki zöldségesnél 10 forinttal olcsóbb!!! De a sok birka csak rakta a kosarába...

És akkor a ruházati cégekről még nem is beszéltem. Hétvégén sétáltam a belvárosban, megláttam egy szép zakót a kirakatban. Nosza bementem, felpróbáltam, tetszett is, de az ára... !!!
320 ezer forint!!!

Én ugyanezt (hasonló) zakót 45 ezer forintért láttam máshol.

Több mint 700%!!!!!-os árdrágítás.

Remélem a forradalom először ezeket a szemeteket fogja először falhoz állítani!

manor 2009.03.09. 13:00:57

Kedves pénzügyi analfabéta posztoló!
Kérlek, mutass egy olyan hirdetést, ahol a CIB éves szinten ígér 30% hozamot.
Köszönöm!
Attól, hogy a hirdetésből neked nem derült ki a teljesen nyílvánvaló tény, hogy 3 évre fizetik a 30%-ot, még nem jelenti azt, hogy másoknál is ennyire tájékozatlanok. Ne a bankok feladata legyen már az emberek pénzügyi felvilágosítása!
A 14%-os állampapírhozamról írt eszmefuttatás pedig végképp tévút, jobban jártál volna, ha előbb utánaolvasol a dolognak.

ergerberger 2009.03.09. 13:03:40

Engem telefonon is felhívtak a banktól, kétszer!!!, hogy rám tukmálják ezt a szart. Először azzal, hogy már csak holnap jegyezhető, rohanjak hozzájuk bevásárolni belőle! Aztán pár nappal később az örömhírrel, hogy mit ad isten, még tovább jegyezhető. Addigra megnéztem a neten, és rájöttem, hogy egy fos az egész.

szikra 2009.03.09. 13:04:34

Ez a szinösszeállítás direkt ilyen béna?.Vagy csak komplett idióta követte el? Valszeg CIB-es csinálta az oldalt,így aztán a nick neveken kívűl senki semmit nem lát. Gratula.

Itt a piros! 2009.03.09. 13:05:38

@manor: Te melyik posztod olvasod? Ki mondta, hogy évente fizeti a 30 százalékot? Mert az enyémben az áll, hogy "A kötvény ugyanis három éves futamidejű, és a lejáratkor egy összegben fizet 30 százalékos kamatot."

Eddig a pénzügyi analfabetizmus körül ment a vita, a funkcionális még nem került elő...

Az állampapíros eszmefuttatással mi a bajod? A 14 százalékos éves hozammal ugyanannyit keresel, mintha a végén fizetne 48 százalékot (kerekítve). Ezt a két számot össze bírod hasonlítani egyedül, vagy segítsek?

Itt a piros! 2009.03.09. 13:09:20

Mármint a 30 százalékot a 48-cal, hogy konkretizáljam a matekleckét.

fuzzy_dunlop · http://ombrello.hu/ 2009.03.09. 13:10:10

hagyjátok abba a pénzügyi analfabétázást, mert kibaszott idegesítő. az emberek azért nem értenek hozzá, mert nem tanította meg őket senki. nincsenek működő felügyeletek, információs bázisok. Józsi bácsi a zöldségtermeléshez ért, amihez te tökhülye vagy. az állam felelőssége, hogy az állampolgárok képben legyenek legalább alapszinten.

fuzzy_dunlop · http://ombrello.hu/ 2009.03.09. 13:10:15

hagyjátok abba a pénzügyi analfabétázást, mert kibaszott idegesítő. az emberek azért nem értenek hozzá, mert nem tanította meg őket senki. nincsenek működő felügyeletek, információs bázisok. Józsi bácsi a zöldségtermeléshez ért, amihez te tökhülye vagy. az állam felelőssége, hogy az állampolgárok képben legyenek legalább alapszinten.

fuzzy_dunlop · http://ombrello.hu/ 2009.03.09. 13:10:45

bocs, hogy kétszer, annyira nem fontos...

andreasue (törölt) 2009.03.09. 13:12:38

Így jár, aki szóba áll a CIB-bel. Egy utolsó tetü, szar, csaló cég!

Penzgyik · http://penzgyik.blog.hu 2009.03.09. 13:18:24

Az igaz, hogy most eppen ez a helyzet, de szerintem, amikor meghirdettek, meg "csak" 12% korul volt a 2 eves lejaratu allampapir-hozam. Ugy mar kisebb a res, persze meg mindig jelentos. De a nagy felhaborodast meg igy sem ertem, van amikor az allampapirok, van amikor a bankbetetek hoznak tobbet. Ha a hozam a legfontosabb, akkor szamolni kezdesz. Ha mas oka van a dontesednek, pl. kenyelmesebb nem mozgatni a penzed vagy nem vagy tisztaban egyeb termekek kockazataival, akkor ezt valasztod.

Ilyen alapon minden bank, aki nem ad ma 13%-ot 2 evre, lehuzza az ugyfelet? En ikkabb azt mondom, ha nincs igeny valamire, mert rosszak a kondicioi, akkor idovel mashova mennek az ugyfelek.

Meg egy indokot tudok elkepzelni ebben a konkret esetben (bar nem tul szeles kor): ha valaki pl. Cibnel NYESZ szamlan tart 5-600.000 Ft-ot, nem akar befektetesi alapokba fektetni, mert ugy gondolja, hogy mind a kotveny- mind a reszevenyalapok lefele mennek. Nem erdemes ilyen kis osszeg eseten Allampapirt venni, mert 25.000-50.000 Ft-os a minimum veteli dija, bankbetetet nem vehet (NYESZ szla), igy marad a banki kotveny. Biztos hozamra ez az egyetlen lehetoseg szamara.

ergerberger 2009.03.09. 13:21:09

@szikra: "Ez a szinösszeállítás direkt ilyen béna?"

Szerintem jók a blog színei.
Szikra, te vak vagy? Esetleg fordítsd meg a monitorodat, lehet, hogy a rossz oldalát nézed.

andrew (törölt) 2009.03.09. 13:21:40

meg kell nézni, és összehasonlítani a CIB Bank és a Magyar Állam hitel-minősítési besorolását a nagy nemzetközi hitelminősítő intézeteknél. ha a CIB Banknak jobb a hitelminősítése, mint a Magyar Államnak, akkor miért ne kínálná alacsonyabb hozammal a kötvényeit? (Most lusta vagyok utánanézni, de a jelenlegi helyzetben elég valószínű, hogy tényleg a CIB-nek jobb az adósság-besorolása, minősítése.)

manor 2009.03.09. 13:26:04

@Itt a piros
A posztból nekem az jön le, hogy felháborodtál azon, miszerint a CIB éves szinten ígér 30%-ot. Illetve feltételezed, hogy az összes ilyen kötvényt jegyző ügyfél is így gondolta, a sok szerencsétlen, persze te rögtön leleplezted a csalást.
Ha nem ez a helyzet, akkor kérlek, javíts ki!:)
Biztos vagyok benne, hogy minden hirdetésen ott szerepel az "EHM: 9,xx%" vagy "éves kamat: 9,xx%" kitétel. Persze biztos kisebb betűvel, mint a 30%, de azért ehhez már hozzá lehetünk szokva. Ha te láttál olyan hirdetést, amin ez nem szerepel, esetleg egy ügyintéző nem tájékoztatott erről, akkor nyugodtan fordulj a PSZÁF-hez, gyönyörűen el fogják meszelni a bankot.
Állampapír: kérlek, mutasd azt az ajánlatot, ahol 14%-ot ígérnek évente, szeretném betolni az összes spórolt pénzem! (javaslom, olvass utána az "árfolyam" és "hozam" jelentésének)

harzol2 · http://forum.tozsde.hu/ 2009.03.09. 13:27:15

Érdekes megközelítés.
Ezek szerint az is rablás, hogy az OTP, CIB, Erste... folyószámláinkon lévő nem lekötött pénz után nem fizetnek nekünk 9%-ot, mint az AXA Bank?

Wuff 2009.03.09. 13:27:20

@andrew: De a CIB-nél még az országkockázatra is figyelni kellene. Tehát eleve nem lehet kevésbé kockázatos mint az állam a minősítéstől függetlenül.

Itt a piros! 2009.03.09. 13:27:26

@Penzgyik: Teljesen plauzibilis az okfejtésed, nem is vitatkozom ezzel, biztos van sok ügyfél, akinek ez éppen optimális megoldást jelentett. Amit viszont érdemes szerintem megfontolni, hogy az 5 milliárdnyi kötvény biztosan nem úgy kelt el, hogy az ügyintéző felvázolta az alternatív megoldásokat, az ügyfél pedig - figyelembe véve a hozam mellett kényelmi és egyéb szempontokat - rábökött a termékre, hogy ez kell neki. A push típusú értékesítés pedig a legtöbbször nem optimális kiszolgálást eredményez.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2009.03.09. 13:31:55

Ez hülyeség. Egy olyan ajánlat, amelynél van határozottan jobb is, máshol, nem rablás, csak egy nem nagyon jó ajánlat. Az teljesen igaz, hogy az átlagembernek már a szorzás is gondot tud okozni, milyen alapon várjuk el tőlük azt, hogy éves meg 3 éves, futamidő meg hozam meg százalékpont és ennél jóval bonyolultabb dolgokat megértsen. Az állam feladata volt egyszer, régen, hogy az életre alkalmas, kellően értelmes embereket neveljen az iskolában. De akkor az állam nem tudna tömegeket átbaszni egy kamu KSH-jelentéssel, meg a mindenféle adok-de-el-is-veszek ígéretekkel. De az államnak legalább azokat a pénzügyi bűvészmutatványokat meg kellene büntetnie, amivel tényleg csak csőbe húzzák a parasztot. Ám a nagybani csalás, láthatjuk sokszor, bocsánatosabb bűn, mint amikor Duma Franci kicsal 50 ezer forintot egy nagyitól.

Ezek után a paraszt megtanulhatná végre, hogy figyeljen oda jobban. De ők még Ferenc ígéreteit is elhiszik, mit várjunk akkor a kevésbé nyilvánvaló félrevezetések esetében. Ha viszont én felgyújtom a házamat, nem mondhatom, hogy az állam a hibás. Ha elkártyázom, szintúgy. Akkor bizony akkor is felelős vagyok, ha elfogadok egy rossz ajánlatot. Az állam annyit tehetne, hogy egy szórólapon, amire kivételesen nem azt írnák, hogy hű de jó lesz mindjárt, elmesélné mindenkinek, hogy tessék odafigyelni, mert más nem figyel oda helyetted.

A parasztnak pedig meg kellene értenie, így utólag, hogy amikor az iskolában a matekkal nyüstölték, akkor hasznos lett volna, ha mégis odafigyel. Legalább az általános iskolában lehetne ez népszerűbb. Ha pedig nem figyelt, akkor kérdezzen meg egy okosabb embert, ne az ügynököt.

A marha polgár feleljen a saját hülyeségéért. Nem jár semmiféle mentőcsomag a többiek pénzéből, hülye volt, csessze meg, oldja meg valahogy. És legközelebb figyeljen oda. Ha kirabolják, azon nincs mit nézni, de ha csak egy rossz ajánlatot kap, márpedig a CIB-től ez csak az, még csak nem is csőbehúzás, akkor megnézhetné, mit ír alá.

andrew (törölt) 2009.03.09. 13:31:56

@Roa: szerintem meg lehet kevésbé kockázatos.. az országkockázat inkább az árfolyam-kockázatban nyilvánul meg. Tehát lehet olyan, amikor a CIB Bank-tól mint kötvénykibocsátótól százalékosan nagyobb eséllyel kapod vissza a pénzedet, mint amekkora eséllyel a Magyar Államtól, a kérdés csak az, hogy amikor megkapod ezt a pénzt, mennyit fog érni az ország fizetőeszköze.

eloszto · http://eloszto.hu 2009.03.09. 13:32:16

Na ezért kell tanulni a pénzügyeket autodidakta módon, ha már az iskolában nem tanítják.

Wuff 2009.03.09. 13:38:53

Talán. Viszont kezd túl sok változó lenni, mert én erre azt mondom, hogy a banki működésnek rendszerkockázata is van, ami most nem éppen kicsi. Elvileg az árazásban ennek is szerepelnie kellene.

Itt a piros! 2009.03.09. 13:39:27

@manor: Akkor bizony félreértettél, nem állítottam, hogy hamisan jelölte volna meg a kondíciókat a CIB. Pusztán azzal rúgták el a pöttyöst nálam, hogy ekkora dobra vernek egy olyan termékkibocsátást, ami a legtöbb ügyfél esetében távol esik az ideálistól, és szeretném felhívni a figyelmet az alternatív megoldásokra.

A másik kérdésedre nem tudok mit mondani, mint hogy nézz utána a kötvények lejáratig számított hozamának, illetve, hogy mit is jelent az.

A referenciahozamokról pedig itt tájékozódhatsz :

www.akk.hu/benchmark1.ivy

A hároméves ref.hozam 14.35 %, ami pontosan azt jelenti, hogy ha megveszel egy ilyen papírt, akkor a kamatfizetésekkel és az árfolyamnyereséggel (mivel a végén a névérték 100 százalékát fizeti ki, de te ennél alacsonyabb áron veszed), pontosan 14.35 százalékkal leszel gazdagabb évente (kamatos kamattal, azaz kicsit töb mint 48 % a teljes három évre számítva).

Nem véletlenül írtam egyébként, hogy ez elméleti, mert tranzakciós költségeid is vannak, nem kapod meg ezt a hozamot. Ez is benne van a posztban, olvass.

Penzgyik · http://penzgyik.blog.hu 2009.03.09. 13:41:02

@Androsz: Regota keresek ilyen okos embereket, de sajnos mindig kiderul, hogy ügynökök. Hol lehet oket megtalalni? Szivesen olvasnek/irnek roluk...

Penzgyik · http://penzgyik.blog.hu 2009.03.09. 13:42:38

@Penzgyik: bocs, erre a mondatodra vonatkozoan irtam: "kérdezzen meg egy okosabb embert, ne az ügynököt"

andrew (törölt) 2009.03.09. 13:45:33

@Roa: az árazás az hétről-hétre, napról-napra változik, úgyhogy bármi lehet.. a mostani szituáció azért rendkívüli, mert jelenleg a bank-igazgatók is kb. pontosan annyira "tudják", hogy mi várható a jövő héten, amennyire te tudod, vagy én tudom - semennyire.

Kopasz Mercis 2009.03.09. 13:49:56

@Itt a piros!: "Pusztán azzal rúgták el a pöttyöst nálam, hogy ekkora dobra vernek egy olyan termékkibocsátást, ami a legtöbb ügyfél esetében távol esik az ideálistól, és szeretném felhívni a figyelmet az alternatív megoldásokra."

Te ennyire ostoba vagy?
Ha el akarsz adni valamit, bizony a jó tulajdonságait fogod kiemelni.

Ha van egy szar kocsim, nem hirdethetem meg sok helyen, mert az akkor átverés?

Ha szar vagyok az ágyban, nem öltözhetem divatosan, járhatok edzeni, mert az akkor átverés?


Vazze, te hol élsz? Régen olvastam ilyen butaságokat, mint ebben a posztban....

Notram Dávid · http://tornabolfelmentve.blog.hu/ 2009.03.09. 13:56:46

Ejha, srácok sok baromságot hordtatok össze.

1. A CIB ajánlatában kb. 9,14% az éves hozam és nem 10%. (A 30%/3 nem adja ki az éves hozamot.)

2. Az, hogy jelenleg 12, 14, stb. %-ra tudsz rövid lejáratú állampapírt jegyezni egyáltalán nem jelenti azt, hogy 3 évre is ilyen hozamot tudsz elérni.

3. Ha államcsőd lenne Magyarorszgáon, akkor a CIB-es kötvényed se érne sz@rt se. Tehát az, hogy jobban bízol a CIB-ben mint a MÁ-ban egetrengető naivitás.

Neoprimitív 2009.03.09. 13:57:01

Ó, ó szegény átvert betétesek! Itt állok százezer forinttal és Állam bácsi nem jön oda, hogy megsimogassa a buksimat, adjon egy nyalókát és gyorsan elmagyarázza nekem, hogy mi az a kamat, meg a kamatos kamat, mert az általános oskola 5. osztálya már olyan bazi régen volt, hogy a fene sem emlékszik rá, meg különben is szartam a matekra, csak a Lujzi haját huzigáltam óra közben. Kérem is vissza az iskolapénzt! Jön ez a szemét, átverő, mocsok bank és sunyiban elveszi a pénzemet. Mi? Hogy én vittem be hozzá? Hogy miért nem néztem meg mások hirdetését is? Hát mi vagyok én, csak tán nem várják el, hogy saját pénzem elhelyezése felől még TÁJÉKOZÓDJAK is? Adjon nekem a bank olyan tájékoztatót, amiben feketén-fehéren le van írva, hogy nehogy már ezt vegyem meg, a konkurenciának sokkal jobb ajánlata van.

Fuzzy dunlop: Ha Józsi bácsi olyan hülye, hogy alapszintű számtanfeladatokat sem tud megoldani, akkor gyakoroljon az unokájával, amíg menni fog, mert különben már a zöldsége eladásakor úgy átverik, hogy nem lesz pénze kötvényt venni. Tudomásom szerint kis hazánkban már vagy 60 éve legalább 14 éves korig tankötelezettség van, Józsi bácsi is kupálódhatott volna. Ha meg nem, akkor tartsa a pénzét bankbetétben. Legközelebb már ha valaki nem tanulja meg rendesen kitörölni a fenekét, azért is az a csúnya állam a felelős.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2009.03.09. 14:01:53

@Penzgyik: Értem a kérdést. :-) Én nem pénzügyi zsenikre gondoltam, hanem csak olyanokra, akik maguk is ki tudják tölteni az adóbevallásukat. A nagy csalafintaságokat úgyis csak kevés ember tudja az egész országban kiszagolni. De azért egy olyan ember, aki egy többszörösen összetett mondat végigolvasásába nem rokkan bele, segíthet azzal, hogy elolvassa, mi a lényeg. Hogy aztán elmondhassa, hogy amit az a Lombroso-fejű szivar a tévében a nem tudom, milyen bank kölcsönéről eljátszik, az azt jelenti, hogy kapsz százezret, és majd félmilliót kell visszaadnod nemsokára. Már ez is nagy segítség lenne. Próbálkozni kell a tanító úrnál, a kocsmárosnál meg a tisztelendő úrnál, úgy, mint egyébként. A polgármesternél ne, mert az sem feltétlenül tud írni.

Itt a piros! 2009.03.09. 14:03:14

@Notram Dávid: Nem rövidlejáratút, hanem hároméveset kapsz éves 14 százalékon, ettől hároméves referenciahozam.

Egyébként az is egy megoldás, hogy a 30 százalékot visszaszámolod, és azt hasonlítod össze a hároméves (évesített) állampapírhozammal. Ugyanarra jutsz, amire én. (És természetesen nem 30%/3 az éves hozam...)

@psmith: Az indexet csupa-csupa olyan ember olvassa, akik köpik-vágják a pénzügyeket, nyilván mindenki képben van, felesleges is felhívni a figyelmet a csapdára...

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2009.03.09. 14:04:42

@Neoprimitív: "Tudomásom szerint kis hazánkban már vagy 60 éve legalább 14 éves korig tankötelezettség van"

Én úgy tudom, hogy pár éve már 18 évig. Persze a roma származású állampolgárokra ez nem vonatkozik.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2009.03.09. 14:08:12

@Itt a piros!: Az indexet olvasók legalább a számítógéptől nem félnek, ami mégiscsak jelent egy bizonyos fogadókészséget. Merthogy én ismerek olyan egyébként értelmes embereket is, akik inkább le sem ülnek a számítógép elé.

Itt a piros! 2009.03.09. 14:13:04

@Androsz: ez így van, legalább hozzájuk eljut a dolog :) és azt se felejtsük el, hogy általában véve jóravaló, értelmes emberekről beszélünk, akinek ha felhívod a figyelmét a turpisságra, akkor előbb-utóbb a banknak sem éri majd meg ilyen terméket piacra dobni. Ez egyébként a média felelőssége is lenne szerintem, de még ők is nagyon keveset mutatnak ezen a téren...

Kopasz Mercis 2009.03.09. 14:15:22

@Itt a piros!: ja értem. Küldetésed ez neked.

Akkor rendben van. Csak tettél volna egy kérdőjelet a cím végére.

dr. Bértollnok 2009.03.09. 14:17:15

Engem is a CIB szívatott meg. Én lakásvásárláshoz vettem fel úgy 5 éve forintalapú (de sokan cserélnének most velem!) államilag támogatott hitelt. Nem sokat, 5 millát. A sors úgy hozta, hogy anyagilag kissé megerősödtem és sokalltam a törlesztés költségeit. Gondoltam, élek az előtörlesztés lehetőségével. Kapóra jött, a hitelválság, minden bank az ajtóm előtt állt (a reklámajánlatok szerint), hogy 13-13,5%-ért rakjam be hozzájuk a pénzmagomat. Logikusnak tetszett, hogy ha előtörleszteni akarok, akkor szeretni fognak és örülnek nekem... Ezzel szemben a végén úgy 240 ezer Ft-ot gomboltak le pluszban 4,5 milla után (évek alatt csökkent a tőke egy kicsit). Csak kapkodtam a fejem: mi van? A kölcsönszerződésben az előtörlesztési költség a tőke 2%-a... Csakhogy ugye van apróbetűs rész. A bank a saját üzletszabályzatának módosításával a 2%-ot 4%-ra emelte. ez önmagában kb. 180 ezer Ft. Az ügyintézés 4 hétig tartott (a bank hibájából). Ez alatt a következő részlet is esedékessé vált: újabb 45 ezer Ft. Az ügyintézésért kb. 15 ezer Ft-ot kértek.
Most már csak azt nem értem, hogy állambácsi miért nem rúgja fenékbe a bankot? Az államilag támogatott hitelek kihelyezése után a banknak elszámolási kötelezettsége van. Amúgy az államnak szerintem az az érdeke, ha nem büntetik méltánytalanul azt, aki nem akarja tovább igénybe venni az állami támogatást.

manor 2009.03.09. 14:20:17

@Itt a piros%
aham, sejtettem hogy a hozam vitt téged félre
hozam =/= kamat
A belinkelt oldalon látható 14,27% az adott számú állampapír mai napon érvényes hozama a futamidő végén. Ez hasonló, mint a részvényeknél az árfolyam, napról napra változik.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2009.03.09. 14:21:30

@Itt a piros!: A média a saját édesanyját is eladja, szeletben, ha a vevő úgy kívánja, csak fizessék meg jól. Az iskolák első környezetismeret-óráját azzal kellene kezdeni, hogy gyerekek, a tévében a bácsik és nénik sokat hazudnak, bizony.

Itt a piros! 2009.03.09. 14:46:49

@manor: Nem a kamatról beszélek, a hozamról. És igen, változik nap, mint nap (lám, épp frissítette is az ÁKK, a hároméves a mai napra vonatkozóan 14.02 %). Azaz ha ezt a papírt megveszem, akkor a futamidő végéig éves szinten 14.02 százalékot keresek. És kamatos kamattal számítva (továbbra sem kamatról beszélek, csak így hívják, amikor a pénzáramlásodat ugyanazon a hozamszinten újrabefekteted), azaz (1.14*1.14*1.14)-1 a teljes futamidőre számítva a hozamom, ezt kell összevetni a CIB kötvény hozamával (mivel azt 100 százalékon jegyzed, és 30 százalék a kamata a lejáratkor, éppen 30 százalék a hozama a teljes futamidőre). Ez a lejáratig számított hozam definíciója. Erről van szó a posztban is. Nem értem, hogy a poszt melyik részével nem értesz egyet.

fuzzy_dunlop · http://ombrello.hu/ 2009.03.09. 15:13:53

@Neoprimitív: nagyképűsködhetsz, de mondjuk 1948-ban volt 14 éves. minden normális országban odafigyelnek arra, hogy az állampolgárok rendelkezzenek alapvető pénzügyi ismeretekkel és hülyére büntetik a bankokat minden olyan esetben, amikor tudatosan manipulálnak.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2009.03.09. 15:25:22

@fuzzy_dunlop: Neoprimitív szerintem nem volt nagyképű, csak indulatos és állást foglal a polgár felelőssége mellett. Én is. Abban igazad van hogy normális országban kitanítják az embert az alapokra, de nem tudom, hogy ezt az országot melyik időszakában találtad normálisnak. Én is leírtam, hogy egy egyszerű figyelemfelhívás, amelyre emlékeztető dolog hónapokkal ezelőttről rémlik is, elkelne. Őszintén szólva az önkormányzatoknak is elég lenne egy körlevél, a többit oldják meg maguk, végül is ők élnek ott. Nem tudom, mi kellene ahhoz, hogy ez az ötlet egyáltalán felmerüljön például az önkormányzatokért felelős miniszter szűkkörű társaságában. Tudjuk, normális országban, de hát...

Penzgyik · http://penzgyik.blog.hu 2009.03.09. 16:02:22

@Androsz: A gond, hogy en eleg sokat jartam kozgazdasagi kepzesekre, egyetemet is beleertve. Sokszor meg nekem is problemat okoz azoknak a tobbszorosen osszetett mondatoknak a megertese. Igy bar minden tiszteletem a plebanos ure, hat meg a kocsmarose, de akkor sem erzem ugy, hogy a CIB-kotvenyek kondicios listajat kapasbol meg tudna magyarazni a falu nepenek. Hat meg osszehasonlitani mas termekekkel! Persze a faluban ugysincs CIB, csak legfeljebb Posta. Sajnos a honlapjukon nem talaltam meg, mennyit adnak a "Gyarapodo" betetjukre, de szerintem nem fogja elerni a 14%-ot :)

Penzgyik · http://penzgyik.blog.hu 2009.03.09. 16:05:24

De a lenyeg, hogy tenyleg hianyzik, hogy valakihez lehessen fordulni, aki igazan fuggetlen, es tanacsot tud adni ezeknek az embereknek. Vagy nem eri meg neki ilyen szolgaltatast nyujtani - inkabb ez utobbi lehet a gond.

Neoprimitív 2009.03.09. 18:21:14

@fuzzy_dunlop: Könyörgöm, nem integrálegyenletek megoldását kellett n-dimenziós térbe kivetíteni, hanem hogy kiszámolni valaminek a 30 vagy 42 százalékát! Ha nem tudja és ezt tudja magáról, akkor kérdezzen meg valakit, nem kell hozzá banki tanácsadó, elég egy ötödikes unoka is. Ha meg nem tudja kiszámolni, de ezt nem veszi tudomásul, akkor miért gondolod, hogy bármilyen egyéb tanácsra figyelne? Fülig Jimmy mondta, hogy nem állíthat minden pofon mellé egy közlekedési rendőrt, te mit szeretnél, aktatáskás állami befektetési tanácsadókat, akik mindenkit hetente körbejárnak, hogy nincs-e valami kis befektetni valója, mert közben változtak ám a hozamok és ami a múlt héten jó volt, az már nem annyira, stb.? (Mivel most rúgtak több száz banki alkalmazottat, köztük biztosan nagy sikere lenne az ötletnek, rögtön csökkenne a munkanélküliség is.) Vagy zavarja vissza Józsi bácsit az önkormányzat az iskolába, hogy újra megtanuljon egyszerű kamatot számolni? (Mellesleg a nagyanyám 97 éves és egyszerű nyírségi parasztlány volt, de azért osztani-szorozni még ő is tud. Előveszi a papírt, ceruzát, és szép lassan kiszámolja. Milyen kár, hogy nincs befektetése. Persze adhatna jó pénzért tanácsot a Józsi bácsinak... .)

manor 2009.03.09. 19:00:34

@Itt a piros
tanulmányozd át ezt az oldalt, segíteni fog megérteni a dolgot. A kulcsszó: árfolyam
www.otpbank.hu/OTP_ALAPKEZELO/hu/kamat_h_a.jsp

Itt pedig egy pár hete kibocsátott 3 éves kötvény ajánlattétele, benne a kamattal: 7,25%

Itt a piros! 2009.03.09. 19:47:10

@manor: Szerintem te viccelsz velem, vagy nem tudsz olvasni... Én a magam részéről Bodie-Kane-Marcus: Befektetések c. könyv 14. fejezetét ajánlanám, ha nem lenne a kommentjeid alapján nyilvánvalóan felesleges.

Az a helyzet, hogy nem vagy hajlandó elolvasni rendesen a posztot, és ami a nagyobb baj, hogy nem vagy hajlandó pontosan megmondani, hogy mi az, amivel nem értesz egyet.

A kamat alapesetben fix (vegyük csak ezt az egyszerű esetet), az árfolyam és a hozam pedig egymással ellentétesen mozog, a piaci kereslet és kínálat függvényében. Ha van piac.

Ha 100 százalékon - azaz árfolyam megegyezik a névértékkel - veszed a kötvényt, akkor az éves hozamod pont a kamat. Ha alacsonyabb áron, akkor a hozamod magasabb, mint a kamat. A hozam tehát egyfelől a kamatfizetésekből, másfelől pedig az árfolyam változásából adódik (mivel a végén a névérték 100 százalékát fizeti ki, még ha nem is 100 százalékon vetted a kötvényt). Eddig egyetértünk, ugye?

Na most veszel egy CIB jubileumi kötvényt (figyelj, ez a nehéz része, de meg lehet fogni kis odafigyeléssel) . Nyilván 100 százalékon jegyzed, mert így lehet. A kamat a harmadik év végén 30 százalék (nincs évente fizetés, a végén egyben kapod, de attól ez még kamat, megvan?). Akkor a nyereséged is 30 % a teljes futamidőre, ami éves 9.14 %-os hozam. Tudsz követni?

Emellé fogsz egy hároméves állampapírt. A kamata lehet akár 7.25 százalék is, ahogy linkelted, de kár 8 százalék vagy 10, tök mindegy. A másodlagos piacon biztosan nem a névérték 100 százalékán veszed meg, hanem pont olyan áron, hogy lejáratig a kamatfizetésekből, és a névérték és az árfolyam különbségéből a piac által árazott hozam adódjon. Jelen esetben ez 14.02 százalék.

Hasonlítsuk össze együtt a 9.14 százalékot és a 14.02-t, vagy már érted a különbséget?

Itt a piros! 2009.03.09. 19:53:48

Ja és természetesen a 14.02 is éves, mert így számítják, éppen az összehasonlíthatóság kedvéért.

manor 2009.03.11. 00:09:44

@Itt a piros
Pontosan.
De a 14%-ot senki nem fogja kifizetni neked. Futamidő közben adott napi árfolyamon veszel és adsz, a kettő viszonya alapján nyersz vagy buksz. Összehasonlítani csak a lejáratkori ténylegesen kifizetésre kerülő kamatokat érdemes.

Itt a piros! 2009.03.11. 08:48:07

@manor: Nem így van. Például: Veszel egy állampapírt a másodpiacon (közvetlenül az államtól nem tudsz venni, azt csak meghatározott intézmények tehetik meg), aminek a kamata 7.25 % - azaz évente kifizet 100 egységre 7.25 egységet - a lejáratkor pedig 100 egységet (amikor kötvényt veszel, akkor lényegében hitelt nyújtasz, ezt a hitelt törleszti az állam vissza a legvégén). Az egy dolog, hogy el is adhatod a kötvényedet lejárat előtt a piacon, de most lejáratig való tartásról beszélünk.

Ha a névérték 100 százalékán veszed a kötvényt, akkor tényleg csak a 7.25 egységnyi kamatot keresed a kötvényen, háromszor, ha hároméves kötvényről van szó.

Az éves 14.02 százalékos hozam viszont úgy jön ki, hogy nem a névérték 100 százalékán, hanem kevesebbért veszed, pl. 90 százalékon, azaz 90 egységért. Ez esetben megkapod ugyanúgy a 7.25 egységet minden kamatfizetéskor, meg a 100 egységet a futamidő végén, miközben csak 90 egységet fizettél érte az elején.

Érted a különbséget? Igenis megkapod a 14 százalékot a te kis zsebedbe, részben a kamatfizetéseken keresztül (fix, mindkét esetben 7.25 egységek, háromszor, ha hároméves kötvényről beszélünk), részben pedig azon keresztül, hogy "olcsóbban" - a példában 90 egységért - veszel egy ugyanolyan 100 egységes pénzáramlást.

Ahhoz képest, hogy milyen megszólítással nyitottad az első kommentedet, elég lassan jutsz el a megvilágosodásig, de ne aggódj, jó úton haladsz... CIB-es vagy egyébként?

Itt a piros! 2009.03.11. 08:55:55

Hogy egészen pontos legyek, nagyjából a névérték 84 százalékán kell megvenned a hároméves papírt, hogy 14 százalék legyen a teljes hozamod a három évre a 7.25 százalékos kamat mellett.

manor 2009.03.11. 19:06:34

Igazad van, nagy arccal érkeztem:) Aztán elolvasva a többi posztot is, már láttam, hogy ez nem a szokásos "szóljunk be a bankoknak" fikablog, minden háttértudás nélkül, de reménykedtem, hogy valahogy ki tudok hátrálni.
Igazad van, nem jól értelmeztem eddig a dolgot, mea culpa.
A durva kirohanásodat viszont továbbra sem értem. "Rablás", "rásózni" - azért ezek erős szavak. Amiatt azért csak nem kell elnézést kérnie egy banknak, hogy esetleg létezik az övénél jobb ajánlat is. Egy reklámban nyilván mindenki a sajátját dícséri, minden egyéb területen is. Ami az előnye egy bank ajánlatának, az a kényelem, könnyű elérhetőség.
Egyébként a kamatos kamat tuti, biztos, hogy tőkésedik a kamat évenként?

Itt a piros! 2009.03.12. 08:55:31

@manor: A kötvény kamata nem tőkésedik, csak arra utaltam, hogy a kötvény hozama értelmezhető egyfajta "egyenértékesként". Azaz ha találnál egy olyan éves bankbetétet, ami 14.02 százalékot fizet (nyilván az életben most nincs ilyen), és minden évben újra beteszed a tőkédet meg az addig kapott betéti kamatokat, akkor a végén ugyanott leszel, mint a kötvényeddel a kötvénykamatokkal meg az árfolyamnyereséggel. Szóval nem a kamat, hanem a hozam értelmezhető "kamatos kamatként".

Azt egyébként fontos látni, hogy nem egy versenytárs ajánlatához hasonlítjuk a CIB kötvényt, hanem egy szimpla állampapírhoz, a létező legtriviálisabb megoldáshoz. Az természetes persze, hogy a bank a kényelemért cserébe lecsíp valamennyit az ügyfél hasznából, de itt egy kicsit vastag csippentésről van szó (és azt még nem is boncolgattuk, hogy miközben az állampapír évente kifizeti a a 7.25 százalékos kamatot, a CIB csak három év elteltével ad pénzt a kezedbe...)

Nyilván a saját termékét dicséri a bank, a Suzuki is dicséri az autóját, mégsem gondolja senki, hogy az olyan, mit egy BMW. A pénzügyi termékeknél viszont épp az a baj, hogy az ügyfelek tudatlansága miatt a bankok egy Suzukit is be tudnak állítani BMW-nek, és mindenki megkajálja, szóval az etikai vonatkozás itt egy kicsit hangsúlyosabb. Ezért az éles szavak, elismerem, hogy kicsit az egész szektornak szól, nemcsak egyetlen banknak.

Remélem a későbbi posztok körül is hasznos vita alakul ki, ez a célja a blognak :)

Burgermeister 2009.03.19. 12:29:00

Na most akkor mi a végeredmény? Évente kifizetik a hozamot? Ha jol értem az állampaper után?
süti beállítások módosítása